Körülbelül tíz éve dolgozom jógatanárként és figyelem nap mint nap a test mozgását, a légzés áramlását, a mantrázás közben kiadott hang tisztaságát önmagamon és gyakorlóimon egyaránt. Mikor csendben gyakorlok itthon, és mikor magánórát tartok egy békés környezetben, akkor ezek a megfigyelések látni engedik lényünk mélyebb mintázatait.
A testünk szűrő és kommunikációs eszközként működik. Jógázás közben kirajzolódnak a merevség területei, a fájdalmat tároló testrészek, sokszor hallhatóvá válik az ezekre adott érzelmi válasz is: düh, sírás, lenézés, kishitűség, szomorúság formájában. A legfontosabb, hogy láthatóvá válik az együttműködés tisztasága önmagammal.
Minden, ami történik velünk és minden, ami történik erre reakcióként bennünk, sajátos rezgéssel bír. Az is, ha őrült szerelemben vagyunk éppen, de az is, ha felbosszantott a főnököm, és dühből kiléptem a cégtől, és most épp aggódom, meg persze az is, ha már jó ideje nem változik semmi körülöttem. Ezek a finom rezgések hatással vannak testünk működésére: hol felpörgetnek, és ilyenkor jó, ha együttműködhetünk ezzel az érzéssel fizikailag is, hol lelomboznak, ilyenkor az együttműködés a sírás is lehetne akár. Viszont egy munkahelyen nem szaladgálhatok a sorok között örömódát zengve, és nem zokoghatok a gép fölött mikor helyzet van, így ezek a feszültségek tovább rezegnek bennem és idővel ugyan csendesednek, de nyomot hagynak a testemmel való kapcsolódásom tisztaságában.
A környezetünk számára pedig nem látható, de jól érzékelhető jelenlétük testbeszédünkön keresztül.
Kis gyerek voltam amikor ezt először tapasztaltam. Lovas családban nőtem fel és egyik nap apámmal elmentünk leendő lovunkat megnézni. Kis csikó volt még, alig pár hónapos, akinek bizalma leginkább anyja felé volt csak. Én körül belül 6 éves lehettem, nagyon szerettem volna megsimogatni. Ezzel a vággyal a szívemben rohantam felé, persze elszaladt. Másodszorra megfeszült akarással csendesítve lépteimet közelítettem, mutató ujjamat a szám elé tartva, még jobban tudatosítva, hogy ezt így kell csinálni csendben, lassan. A csikó ugyanúgy elrohant. Dühös lettem, mérgesen rohantam vissza apámhoz és sírni kezdtem, hosszan engedtem ki magamból a felgyülemlett feszültséget. Majd leültem a fűbe és simogatni kezdtem a mellettem sütkérező macskát. Megnyugodtam és megértettem, hogy még fél tőlem a kiscsikó. Ahogy néztem messziről, gyönyörködtem a vidámságában és öröm járt át, hogy nemsokára a mi istállónkban lesz.
Nem sokkal később arra lettem figyelmes, hogy közelít felém. Csak hagytam és örültem minden lépésének. Megérkezett, éreztem ahogy a hajamat megérinti a lehelete.

Lassan megsimogattam és ő elszaladt. Bennem szétáradt az öröm és rohantam apámhoz kiabálva, hogy sikerült! Hazafelé békésen aludtam a zsiguli hátsó ülésén.
Ez a történet azóta is bennem él, megtanított arra, hogy érzelmeink kifejezése egy tisztább tudatállapotot teremt bennünk, amivel képesek vagyunk az elfogadásra és az együttműködésre önmagunkkal és környezetünkkel egyaránt.
A jó hír az, hogy felnőttként a jógagyakorlással lehetőségünk van a testünkön keresztül visszahatni mentális állapotainkra. Ahogy a légzést és a mozgást összerendezzük, megszületik az a belső csend, ahol felszínre merészkednek elfojtott érzelmeink, emlékeink vagy épp félelmetes jövőképeinkhez tapadt belső feszültségeink, és megélve őket el is tudjuk engedni a testileg is görcsbe húzó belső rezgéseket. Ezért éljük meg a jógát gyakorlati pszichoterápiának. Légy nyitott önmagadra és tedd tudatossá a kapcsolódást test-érzelem-tudat között.
A belső csend rendszeres tapasztalása tisztább látást teremt benned a megértésre.

Ferencz-Kovalik Orsolya – Jógaoktató