Rólunk

"Nehezen teszem le a terheket. Ragaszkodom hozzájuk. Sőt, megrémiszt, ha nincsenek, ha nem kell figyelnem rájuk. Talán emiatt siettem. Rohantam. Ahogyan a többiek, és ahogyan én is megszoktam. Észre sem véve, zakatolva, hangosan… Mint aki fontos, mint akire nagy szükség van valahol. Sokszor mentem el melletted. Mert nem figyeltem magam elé, magamon kívül, nem láthattalak. Majd egyszer végre felnéztem, és te nagybetűkkel álltál előttem, mintha kiabálnál: itt vagyok, találj rám, találj magadra: KÖZÉPPONT. Néhányan beszélgetve, nevetve, egymásba karolva tartottak az ajtód felé. Tudták hova tartanak. Tudták, valami jó vár rájuk, mert ők már ismerték a benned rejlő kincseket. Én is hozzájuk akartam tartozni. Érezni, hogy én is tudom merre haladok… Cipők a bejáratnál. Nevetés, lágy zene, félhomály és egy meghitt terem, virágos kertre néző terasszal. Meleg, de élénk színek és téged várt segítő, építő karok… Egy hely, ami olyan, mintha mindig is várt volna. Egy hely, ahol nincs más hang, csak a léleké. Béke szakadt rám – amitől annyira elszoktam, hogy súlyosabbnak tűnt mint a nehezékek. Mennyire jó nem fontosnak lenni… Csak neked fontosnak lenni. Mennyire jó semmit sem tenni… Miközben épp a mindent teszem. Figyelem, ami szép, és jó. Nálad, a Középpontban mindig adok magamnak órákat, amikor csak azt engedem magamhoz közel, ami öröm, ami béke, ami csend, ami harmónia, ami én vagyok."