Középpontunk - Román Judit
Színészet, pszichológia, jóga. Melyik, hogyan lett az életed része?
Kislányként sok minden érdekelt, de nem tudtam mi az, ami igazán én vagyok. „Irigyeltem” is azokat, akik már gyerekkorukban határozottan tudták, hogy merre induljanak, hogy mi is az ő céljuk. Majd rájöttem, nem kell, hogy egyetlen utat válasszunk.
Dráma tagozatra jelentkeztem, ahol egy csodálatos tanárnő oktatott minket, akire ma is szeretettel emlékszem vissza. Felejthetetlen lelkesedéssel, tudással, energiával és adni akarással tanított, és vette körül a diákjait. Mégis, belőlem hiányzott a színészethez szükséges versenyszellem. Emiatt a pszichológia fakultációt választottam. Majd megismertem a szerelmet, és ez a szerelem újra visszaterelt a színház világába. (mosolyog)
Hamar felfedeztem: a pszichológia és a színészet közel áll egymáshoz. Az én életemben, a színészet volt a pszichológusom, mert általa kerültem közelebb a belső világomhoz, ahhoz, hogy megértsem, mit és miért érzek.
A színpadon, az előadás közben feloldódtam, nyoma nem volt a szorongásaimnak, és éreztem: ez nemcsak nekem jó, hanem másoknak is. Adhatok valamit, egy idegennek, valami olyat, ami jó, és ezt az eufórikus élményt, az adni tudás élményét érzem a jóga tanításban is. (mosolyog)
Azt mondtad érzékeny, szorongó lány voltál… Hogyan tudtál változtatni ezen?
Mint ahogyan sokan, én is hozok traumákat a gyerekkoromból, amiket mélyen eltemettem és amikről sokáig azt gondoltam, hogy én ezeket a fájdalmakat már rég feldolgoztam. A színészet sokat segített abban, hogy feloldjam a bennem élő szorongásokat, majd bejött az életembe a jóga és mindent összekuszált. (nevet)
Felszínre hozta a szívem mélyén letapadt, magamban hordozott terhek súlyát. Kénytelen voltam bevallani magamnak, nem gyógyultak meg a múlt sebei.
Újra el kellett kezdenem foglalkozni mindazzal, ami fáj. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, de ma már tudom, megérte, mert végre érzem: nincs meg bennem az a belső nyomás, vagy nevezzük hiányérzetnek, amit éveken át cipeltem magamban nap mint nap. Megtanultam, hogy élnek bennünk hiányok, amiket akár gyerekkorból, vagy örökletesen, de viszünk magunkkal… és ezek a hiányok az egész életünkre hatással vannak, de tehetünk, és tennünk is kell ellenük, azért, hogy ne arról szóljon az életünk, hogy folyton ezt a hiányérzetet akarjuk csillapítani.
A mozgás mindig része volt az életednek, de a jógát választottad egyedüli „útitársadnak”. Miért?
Gyerekkoromban szertornáztam, de itt is állandó verseny helyzetbe kerültem, amitől rögtön szorongani kezdtem. A szaltó például kifejezetten nem ment, és amikor erőltették, akkor annál inkább nem sikerült. (mosolyog) Érzékeny voltam, a lelki nyomásra kifejezetten. Teniszeztem, kézilabdáztam és egy időben rendszeresen futottam a Normafánál. A Színművészeti Egyetemen pedig rendszeres mozgás volt az életünk.
44 évesen, a harmadik gyermekem születésénél volt egy jelentős fordulópont az életemben. Eldöntöttem: ha újra, és valószínűleg utoljára, de megadatott, hogy ismét édesanya lehetek – akkor szeretném ennek minden percét kiélvezni.
De eszembe jutottak a múlt dilemmái: „Hogyan feleljek meg egyszerre mint színésznő és mint anya?” „Menjek vissza a színházba és megint ne legyek otthon esténként?”
Nekem ezek a kérdések huszonévesen is lelkiismeret furdalást okoztak. Az én válaszom az, hogy nem lehet megfelelni, legalábbis én nem tudtam. Eldöntöttem: itthon maradok és az anyaságnak szentelem magam. Csodálatos néhány év volt. Közben viszont jöttek a felkérések és velük együtt a kérdések, merre tovább? Egy barátnőm ekkor hívott el jógázni, ahol már az első óra után éreztem, hogy ez az összes eddigi általam kipróbált mozgásformától különbözik… Mert változtat, fejleszt és nem csak a testemet, hanem a lelkemet is. A gondolatok mint a gyorsvonat jönnek-mennek a fejünkben és ha sikerül egy dologra koncentrálnunk, akkor az elme elcsitul, ezzel együtt az idegrendszer is megpihen.
Jóga közben létre tud jönni egy meditatív állapot, ami a fizikai testünknél sokkal mélyebben hat – és én egyre többet szerettem volna tudni erről a mélységről.
Majd az első óra után négy évvel, már oktattam is, persze eleinte csak barátoknak.
Mit tanultál magadról a jógán keresztül?
Önmagammal szemben mindig nagyon kritikus voltam, de a jóga órák alkalmával rájöttem: nem baj, ha észreveszem a hibákat, az a fontos, hogy ezt hogyan kommunikálom, hogy mindig építő legyen amit, és ahogyan mondok.
Fontos, hogy merjünk kiállni a véleményünk, a gondolataink mellett, hogy összhangban legyen a belső hangunk és ahogy élünk.
Olyan ember vagyok, aki ma már megengedi magának, hogy azt csinálja, amit a belső hangja diktál. (mosolyog) Sokáig éltem úgy, hogy ellent mondtam a szívemnek, nem követtem őt, sőt letiltottam, maradjon inkább csendben, de most már örülök ha „beszél hozzám”, mert végre érzem, hogy tudok és akarok is a belső hangom szerint élni.
