Középpontunk - Szoyka Enikő
Sokáig féltem, és ragaszkodtam a félelmeimhez. A ragaszkodás és a félelem meghatározó motívuma volt az életemnek, egészen sokáig…
Mindössze 39 éves voltam, amikor 2007-ben beteg lettem. Az orvos azt mondta van egy jó híre: „Gyógyíthatatlan a betegsége, de kezelhető.” Eldöntöttem, meggyógyítom magamat.
„Vándorlásaim” során rájöttem, hogy az elmúlt évek taposó malmában, se időm, se energiám, se bátorságom nem volt ahhoz, hogy meghalljam a saját bensőm hangját, a szervezetem kiáltását.
Megtanultam tőle egy fontos mondatot: „Az embernek mindig van választási lehetősége.” – de én egészen idáig, 39 éves koromig nem tudtam, vagy csak nem akartam tudni. Mert ugye könnyebb becsukni a szemünket…
Válassz bármit, de ha tanácsolhatnék valamit, azt mondanám, hogy olyan dolgot válassz, amit nem vehetnek majd el tőled. Nekem ilyen a jóga. Mindig veled van.
Pontosan ezt mondta: „Dobjam már végre piacra magam!” (nevet)
„Amit az élet ad, azt elfogadom, mert az élet nem ajánl fel olyan dolgokat, amivel nem tudsz megküzdeni.”
45 évesen végre először éreztem: a helyemen vagyok és ezt a betegségemnek köszönhetem, mert elterelt oda, ahol lennem kell.
Ahogyan az a felirat is, amit egy indiai mesében olvastam, amit a gyűrűmbe vésve hordozok: „Minden elmúlik egyszer!”
