Az első dolog, ami a gondolataimban felmerült, a jóga volt, pedig előtte sosem találkoztam vele. Kétségek nélkül indultam el a jóga után, a jóga útján. Elkezdtem órákra járni és vándoroltam, egyik óráról a másikra.
Kerestem egy bizonyos választ, egy választ, amit azt gondoltam, majd a jóga megad – nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit is vártam, de egyik órán sem találtam meg. (mosolyog) Emiatt 2010-ben beiratkoztam egy hatha jóga oktató képzésre, majd később annak egy bizonyos ágával, Iyengar jógával folytattam… Ekkor történt egy áttörés, valami, amit közel engedtem magamhoz… Az Iyengar jóga volt az a jóga típus, aminek a szellemisége és katonás stílusa könnyedén vált a részemmé. Többen mondták, hogy inkább olyan irányba menjek, ami hiányzik belőlem, a játékosság és a lazaság felé, de az nem én lennék. Az Iyengar jóga precizitása szinte áradt belőlem.
Az első képzésen egy filozófia tanár – aki csak két napot töltött velünk a tanfolyamon – megváltoztatta az életem.
Sokáig hittem, hogy a jóga csak test gyakorlatokról szól, hogy majd a gyakorlatokon keresztül megtalálom a kérdéseimre a választ – de ott megértettem, hogy valójában milyen keveset is tudok a világról, magamról és a jóga mély, titokzatos világáról. Az a két nap olyan volt, mintha az egész rólam szólt volna, az oktató annyira rá tudott hangolódni a tanítványaira, hogy úgy éreztem, ismer engem. Rávilágított arra, hogy eddig hogyan éltem, és hogy mennyire másképp is lehetne élni. (mosolyog)
Túl sokáig a társadalom, a mások és a saját magam által kreált elvárások szerint éltem. Féltem és féltem elengedni azt, amiben éltem. Félelem és ragaszkodás – ettől a kettőtől meg kellett szabadulnom, és a jóga erőt adott az elengedéshez..
Ha valakit elér egy komoly betegség, vagy egy nagy változás az életében, hirtelen arra eszmél, hogy hiába van nagyon sok ember körülötte – a szerettei, barátai, ismerősei – a problémák megoldásakor, feldolgozásakor nagyon egyedül van. Ma már tudom, hogy teljesen mindegy, hogy minek nevezed, de kell valami, ami hitet ad.
A maximalizmusom miatt elkezdtem továbbképzésekre járni, csiszolgattam, fényesítettem magamban a tudást, amit megtanultam. Az egyik oktatóm szólt rám, mint ahogy édesanyák szoktak a gyermekükre, hogy hagyjam már abba az állandó tökéletesítgetést és vágjak bele!
Nem lehet csak könyvekből elsajátítani a tudást, kell a gyakorlat!
Lehet sosem kezdtem volna el… Bár nem ez volt a végső lökés. Az első órámat sem önszántamból tartottam. (nevet) Helyettesítéssel kezdtem. Amikor megkértek, hogy tartsam meg az órát már nem a régi, aggodalmaskodó énem döntött, hanem a változásban, fejlődésben lévő lelkem:
Az első órám előtt rettentően izgultam, remegett a gyomrom és kivert a víz, de mikor becsuktam az ajtót és ráültem a matracra, szemben a gyakorlókkal, éreztem, hogy a nyugalom átölel…
Ma pedig már annyira szeretném átadni azt a tudást, azt a jó érzést, amit én megtapasztaltam a jóga által, hogy sokszor vissza kell fognom magamat, mert túl lendületes, erőteljes leszek az óráimon. (mosolyog) Például nem értem, ha valaki azt mondja: „Ezt inkább nem csinálom, mert fáj!” De miért baj, ha néha fáj? Persze egészséges, biztonságos keretek között… Ilyenkor is jelez a testünk és szerintem csak így lehet megismerni ezt a bonyolult szerkezetet… és rajta keresztül sok minden mást is…
Nagyon örülnék, ha mindenki jógával, ászana- és légző gyakorlatokkal kezdené a napját,vagy legalább néhány napüdvözlettel, egyszerűen azért, mert jó frekvenciára állít, mert erőt ad.
És ez jó hír, mert mindenre igaz: ha örülsz, értékeld, mert elillan, ahogy az is, ha épp nagyon fáj valami…
