Párkapcsolati coaching

Egy jó párkapcsolat több, mint egy álom – ez lehet a valóság Minden, amit ön és a párja tesz, befolyásolja az egymással kapcsolatos érzéseiket. Az, amit csinálnak vagy mondanak, vagy elmélyíti, vagy rombolja az egymás iránt érzett szeretetüket. Ha mindent megtesznek azért, hogy egymás kedvébe járjanak, és elkerüljék azt, ami a másiknak boldogtalanságot okoz, akkor […]
Női önbecsülés coaching

Egyedi és megismételhetetlen nő vagy. Amíg ezt nem ismered fel – mind fizikai, mind érzelmi, mint szellemi szinten -, nőként könnyen áldozatává válsz vélt, vagy valós elvárásoknak, a másokkal való összehasonlításnak, és így a belső elégedetlenségnek. Abban támogatlak, hogy igazán stabil, új alapokra helyez női önbecsülésed és ezáltal megérkezz önazonos nőiségedbe. Ezen keresztül egyenrangú és […]
Coaching

Epresi Dóra vagyok, közgazdászként végeztem, bár mindig tudtam, hogy ez csak része az utamnak. A racionális döntést követően indultam el abba az irányba, ami valóban vonzott, az emberek, emberi döntések felé. Szociológiát tanultam, miközben EU szakos közgazdászként nemzetközi projekteket koordináltam. 2007-ben Németországban, majd néhány évvel később Olaszországban töltöttem egy évet – ez utóbbit már családommal, […]