Születés- és szülésélmény feldolgozó csoport
Én igazán tudom, hogy milyen nehezen és fájdalmasan születni. Így azt is megtapasztaltam, hogy az életem mennyi területén ismételtem ösztönösen a születésem szakaszainak mintázatát. Küzdöttem a nem létező szélmalmokkal, valahogy mindig a legnehezebb utat találtam meg a haladásomban. Aztán egyszercsak megérkeztem az alapproblémához, a születési traumámhoz. Az életem talán legnagyobb fordulatát a születési élményem átdolgozása által éltem át. Egyszerűen könnyebbé vált minden.
„Ahogy születtél, úgy élsz” – de nem kell, hogy ez így is legyen, hiszen van lehetőség átírni, felülírni, kijavítani a mintát.
Ez vitt engem abba az irányba, hogy én magam is csoportvezetővé váljak egy egy éves tanulási folyamat végén. Azóta számos „babát” segítettem a világra a születésmodellezések során. Minden alkalommal részese vagyok a csodának, az ősi női erőnek, ami áthatja a születés folyamatát és a transzformációnak, ami által a magzat újszülöttként a földi világunkba érkezik.
Mikor érdemes születéscsoportba érkezni:
– az életed folyamatos küzdésként, nehézségek sorozataként éled meg
– ha folyamatos útkeresésben vagy
– amikor mindig mindenben ugyanott akadsz meg és csak külső segítséggel tudsz továbbhaladni
– ha klausztrofóbiád van
– új hivatásba, élethelyzetbe érkeznél (válás, új párkapcsolat, új munkahely)
– intimitásproblémák
– meddőségi, babavárási nehézségek
– szüléstől való félelem
– ha babád nehezen és/vagy császármetszéssel született
– nehéz anyakapcsolat
– nehéz kapcsolat a babáddal, gyermekeddel
– elköteleződési nehézségek
Erről a témáról is tudnék sok-sok oldalt írni, de azért nem teszem, mert a saját testeden keresztül tudod a legjobban megtapasztalni. A szavaknak itt nincs igazi ereje, ez ennél sokkal mélyebb és áldottabb folyamat. Próbáld ki segítőként, ha megérintett, ha pedig szeretnél többet megtudni, kattints a linkre a youtube előadáshoz.
Szüless újra gyengéden és háborítatlanul és írd újra az ismétlődő mintákat!
Gyógyítsd a saját szülésed és a babád/gyermeked születését, ajándékozd meg a őt egy új születéssel!