MESÉLŐ ÁLMOK – Álomcsoport
Az álmaink olyan mesék, amelyeket mi írunk magunknak, hogy
– segítsenek feldolgozni a feszültségeinket
– megmutassák, hogy semmi sem lehetetlen
– gyógyítsanak minket és a kapcsolatainkat
– összekössenek olyan világokkal, ahova fizikailag nem jutunk el
– utat nyissanak az ősök felé
– útmutatást adjanak nehéz helyzetekben
– betekintést nyújtsanak a jövőbe
– vágyakat teljesítsenek be
– feltárják a belső világunk rejtett zugait, félelmeit, kincseit, erőforrásait
– visszakapcsoljanak önmagunkhoz
– újra és újra beléphessünk általuk abba az egységbe, amelyre vágyunk és ahonnan jövünk.
Az álomelemzés érzékeny feladat. Csak kellő alázattal, az álmodó saját világának maximális tiszteletben tartásával lehet hozzá támogató, biztonságos kíséretet adni.
A csoportban minden hozott álom elemzésére sok kerül. Az elemzés egy beszélgetés az álomhozóval, ahol az egyetemes szimbólumok és a személyes jelentések mind fontos szerepet kapnak. Nem írjuk át az álmokat, helyette úgy bontjuk ki őket, hogy a legtámogatóbb olvasatot kapják.
Álmot fejteni akkor lehet, ha nem vakít el a fény és nem ijedünk meg a sötétségtől sem.
A csoport mindenki számára nyitott.
Hozd el a legfontosabb álmod! Tanulj mások álmából! Ha eddig nem álmodtál, de szeretnél, a tapasztalat azt mutatja, hogy az álomcsoport ebben is tud segíteni neked!
Az alkalmak során tarotkártyával vagy MANWE Álomőrző Bábuk segítségével kiegészítjük az üzeneteket, az álmok által adott sugallatokat. Rövid vezetett meditációval és zárókörrel fejezzük be az eseményt.
Kérlek, jelentkezéskor írd meg, miért szeretnél csatlakozni, valamint, ha hozol álmot, azt is részletesen írd le!
Maximum résztvevői létszám: 15 fő
Jelentkezés: meseloalmok@gmail.com
Időpont: 2026. június 18. (csütörtök) 17:30-19:30 óráig
Részvételi díj:
9 000 Ft június 8-ig beérkező jelentkezéssel és befizetéssel
11 000 Ft június 8. után beérkezett jelentkezéssel és befizetéssel
Csoportvezető: Boda Gabriella, Integrált humán tanácsadó, családállító, az én-tér állítás módszer megalkotója
További részleteket, számlaszámot e-mailben küldök.
Jelentkezz mielőbb, hogy biztos legyen a helyed, és részese légy egy különleges csoportélménynek biztonságos, megtartó vezetés mellett!