Kiss Dóra

Már egy ideje jógaoktató voltam, amikor várandós lettem a kisfiammal. Akkor találtam meg Valter Éva kismama jógaoktató képzését, ami nem csupán szakmailag adott sokat, hanem a saját várandósságom megéléséhez és a szülésre való felkészülésemhez is segítséget nyújtott. A vizsgaórát nagy pocakkal és egyúttal nagy lelkesedéssel tartottam meg. Ezután egy pici szünet következett, de az utam ismét visszavezetett Évához, akinél elvégeztem a babás jógaoktató képzést is, amire a kisfiam is jött velem, csakúgy, mint a vizsgaórákra.

Ekkor már a gödi Milana Jógastúdióban oktattam babás jógát, pár hónappal később pedig a kismama jógaórákat is átvettem. A kismamák és a kisbabás anyukák lettek a célcsoportom, de valami még hiányzott. Megkerestem ismét Évát, akiről tudtam, hogy kismama masszőrként is tevékenykedik, és felvetettem, hogy tartson kismama masszőr tanfolyamot. Végül rábólintott, összeállított egy szuper és tartalmas tananyagot, amit nem sokkal később egy nagyon intenzív tanfolyam keretében át is adott nekünk. A jógaórák mellett így kezdtem el kismama masszázzsal is foglalkozni. Úgy érzem, hogy így lett kerek a történet.

A Középpontban kismama jógaórákon és kismama masszázson is várom a várandós nőtársaimat. Jó érzés belegondolni, hogy egy kicsit én is a részese lehetek azoknak az izgalmakkal teli hónapoknak, aminek a végén ezek a nők anyává válnak. Kapcsolódhatok velük a jógaórákon, amikor átmozgatják a testüket, illetve a masszázsok során, amikor pedig kellemesen ellazulva léphetnek ki egy kis időre a hétköznapokból. A felfrissülés mellett pedig bízom benne, hogy a várandósságot és a szülést megkönnyítő hasznos tanácsokkal is a segítségükre lehetek.

Tanulmányok

IWI Nemzetközi Fitnesziskola, Hatha jóga oktató – 2017-2018
Asram Jóga és Meditációs Központ, Jógakerék oktató – 2018
AUM Jógaközpont, Kismama jóga oktató – 2021
AUM Jógaközpont, Babás jóga oktató – 2022
AUM Jógaközpont, Kismama masszőr – 2022

Dóri jelenleg szülési szabadság miatt csak kismama masszázst vállal. IDŐPONTFOGLALÁS

Csatlakozz csoportos óráihoz vagy foglalj időpontot magánórára!

Órarend

Elérhetőségek

kissdora1989@gmail.com

+36 30 501 7306

Óratípus

Betöltés…

Az óratípus leírása itt jelenik meg.

Órarend