Epresi Dóra vagyok, közgazdászként végeztem, bár mindig tudtam, hogy ez csak része az utamnak. A racionális döntést követően indultam el abba az irányba, ami valóban vonzott, az emberek, emberi döntések felé. Szociológiát tanultam, miközben EU szakos közgazdászként nemzetközi projekteket koordináltam. 2007-ben Németországban, majd néhány évvel később Olaszországban töltöttem egy évet – ez utóbbit már családommal, két kicsi gyerekemmel.
Hazatérve kezdtem el a coach-képzést, és hamarosan egyértelmű lett, hogy erre visz az utam: korábbi tapasztalataimat is hasznosítva HR tanácsadó és coach lettem. Szeretem a munka világát, akár vezetőfejlesztésről, akár karrierbeli elakadásokról, akár tanácsadásról, fejvadászatról van szó. Miközben hiszem, hogy az ember áll a fókuszban, és nem pusztán a kérdés, amivel éppen aktuálisan megkeres.
Aki bizalmat szavaz nekem, nem csak egy témában teszi, ezért tartottam fontosnak, hogy az általánosabb coach képzés mellett párkapcsolati tanácsadói képzést is végezzek. Megoldásokban gondolkodom, szeretem a hatékony, gyorsan mérhető eredményeket hozó folyamatokat, miközben a szupportív, támogató jellegű, általában önismereti célú coaching is közel áll hozzám. Fontosnak tartom nem csak a hozzám fordulók, de a saját fejlődésemet is, ezért folyamatosan képzem magam azért, hogy a szívből választott hivatásomat a lehető legmagasabb színvonalon lássam el.
Leggyakoribb témáim:
- vezetőfejlesztés / executive coaching
- önismeretfejlesztés
- job-coaching (karrierváltás, útkeresés, munka-magánélet egyensúly)
- pár/kapcsolataink harmóniája
- kommunikáció (hogyan mondjuk el, amit szeretnénk – asszertív módon, de bántás, sértés nélkül)
A coaching mellett egy HR tanácsadó cég ügyvezető-helyetteseként dolgozom, így különösen közel állnak hozzám a karrierrel, szervezet- és vezetőfejlesztéssel kapcsolatos feladatok. A munka mellett sokféle szerepben vagyunk jelen az életünkben, ezek harmóniája – anyaként is – szintén fontos témám. Önismereti és kommunikációs kérdésekkel szintén nagy örömmel foglalkozom.
Tanusított LEGO® Serious Play® (LSP) facilitátorként – a hagyományos coaching módszertan mellett gyakran használok LEGO-t is a különböző helyzetek megjelenítésére. Az LSP-ről, az általam tartott workshopokról bővebb információ található a honlapomon ide kattintva.
Magyarul és angolul egyaránt vállalok coachingot.
Kismamáknak:
A leendő kismamáknak többek között abban tudok segíteni, hogy egyre inkább lecsendesedhessenek a munkájukban, munkahelyükön, megágyazva egy baba érkezésének. Anyaként és ügyfeleim kísérőjeként egyaránt megtapasztaltam, hogy tudatos tervezéssel hogyan lehet karriert építeni a baba megérkezése után, illetve hogyan lehet vezetőként helytállni a gyerek mellett.
A kispapák, édesapák számára a tudatos karriertervezés, az új helyzetre való felkészülés sokszor különösen fontossá válik, örömmel dolgozom velük is.
Szakmai hátterem:
Végzettségek, képzettségek: Business és Life Coach (In Dynamics Consulting Kft.) Pszichológia szak – Fernuniversität in Hagen (folyamatban) Szociológus-közgazdász (MSc, Budapesti Corvinus Egyetem) Közgazdász (BA, Budapesti Gazdasági Főiskola, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar, EU szakirány)
Tréningek / akiktől tanultam, tanulok:
LEGO® SERIOUS PLAY® facilitátor képzés (2018) – tanusított LSP facilitátor Dr. Daubner Béla – Kognitív terápiás és mindfulness képzés (2016 – 2018) Dr. F. Várkonyi Zsuzsa (2016 – folyamatosan) Dóra Judit: Rajzok, rajztesztek alkalmazása egyéni- és csoportfolyamatokban (2017) Gordon & T.A.: “Kapcsolatjavítás és konfliktuskezelés” tréning (2016) Medock: Párkapcsolati Coach – Házassági tanácsadó képzés (2015) Wiesner Erzsébet: Rendszertábla képzés (2014) Tranzakció Analízis szemléletű konfliktuskezelés – trénerképzés (2014) Csoportos coaching képzés (diplomás fiatalok elhelyezkedésének segítésére) (2014)