Jóga
ismerj meg Töreki Ráchel
Iyengar jóga
2011-ben vetődtem el életem első jógaórájára, ami szerencsére egy Iyengar jóga óra volt, Sárig Hajninál. Megtetszett, megragadtam. Azóta is ezt az irányzatot művelem és tanítom, annyira megtaláltam benne, amit kerestem. Először csak rendszeres mozgást szerettem volna bevinni az életembe, szorgalmasan gyakoroltam, mert megéreztem, mennyivel jót tesz a tartásomnak, emellett sokkal könnyebben ment a közösségben a mozgás, mint gyerekkoromban a gyógytorna órákon.
Magával ragadott az Iyengar rendszer pontossága, következetessége, meg szerettem volna tanulni mindent – akkor még nem tudtam, hogy ez egy végtelen út.
Tanárnőm biztatására előbb egy hatha jógaoktató oklevelet szereztem be, ezzel már 2016-tól elkezdtem tanítani, egyre többet. 2017-től rendszeresen vár egy kedves székesfehérvári közösség, nekik hétről hétre tudom átadni a metódus áldásos hatását, öröm követni fejlődésüket.
6 év intenzív munka után 2022 őszén szereztem meg az Iyengar Jóga I. szintű oklevelét, Trapp László mentorálása alatt, nagyon sokat tanultam még Répássy Erikától, Veres Mónikától, Szoyka Enikőtől is az évek során, hálával tartozom nekik a havi szintű továbbképzéseken, táborokban átadott tudás, tapasztalat miatt.
A Középpont jógastúdióban helyettesítő tanárként ismerhettek meg, 2023 januárjától pedig örömmel fogadtam el az Iyengar alapozó tanfolyamra való felkérést.

Időpontok | Elérhetőségek
Az órarendben szereplő óráinkra előzetes bejelentkezés NEM szükséges!
Töreki Ráchel
jóga Oktatóink
középpont órarend
1.
Válassz
Válaszd ki jógaóráink közül azt, ami a leginkább érdekelne.
2.
Nézd meg az órarendet
Az órarendre kattintva megtalálod az általad keresett jógaóra időpontját.
3.
látogass el hozzánk
Már csak annyi a dolgod, hogy ellátogass hozzánk, szeretettel várunk a Középpontban!
program programajánló
Metamorf masszázs workshop
Június 10. | 9:00-17:00
Relaxációs hangfürdő
Június 10. | 19:00-20:30
Siddha Jóga meditáció
Június 13. | 18:00-20:00
Női workshop
Június 17. | 10:00-15:00