Középpontunk - Kovalik Orsi
Kislány voltam, mikor apukám vett egy lovat, akit a kert végébe költöztetett. „Morcival” elválaszthatatlanok lettünk. Ő tanított meg arra, hogyan kapcsolódjak a testtartásommal, a súlypontommal, a mozdulataimmal és az érintésemmel egy olyan lényhez, akivel nem tudok beszélni.
Meg is kérdeztem az oktatót: „Bejöhetek? Még nem vagyok nagykorú!” (mosolyog) Mosolyogva fogadta az érdeklődésem, mondta, ha nem értek valamit jelezzek nyugodtan. Könnyen vettem az utasításait, valahogy ismerősnek tűntek a feladatok, olyan volt mintha már csináltam volna őket valahol. (nevet)
Az óra végeztével, mikor indultunk visszafelé, odajött hozzám az oktató, hogy szeretné kifizetni a benzinpénzt, majd mélyen a szemembe nézett: „Ugye tudod, hogy nekünk dolgunk van egymással?”
Az oktató kedvessége és nyitottsága, az ahogy felénk fordult nagy hatással volt rám és az élmény, amit ott megéltem, elindított valami életre szólót.
Amikor megláttam az indiai jogini fotóját, tudtam: nála kell tanulnom, minden sejtem ezt lüktette. (mosolyog)
Így egy olyan szemléletet kaptunk a tanításunkhoz, ami a gyakorlót minden szinten figyeli: mind testi, mind energetikai, mind tudati szinten.
Míg az ászanák lecsendesítik az elmét, a pránajáma gyakorlatok energetizálják a testet.
