Középpontunk - Kovalik Orsi
Már kamaszként is szerettem volna a dolgok mögé látni, megérteni, mi mozgatja az embereket legbelül. Tizenkét éves lehettem amikor elkezdtem érdeklődni a vallások iránt, könyveket olvastam és ha tehettem különböző Istentiszteletekre jártam. Különbözőségeket láttam, de mégis megtaláltam bennük az egység élményét. Kerestem, hogy melyikkel is tudnék azonosulni…
Budakeszi csendes környezetében nőttem fel a természethez közel, ahol lóháton jártam be a közeli erdőket.
Itt kezdődött az igazi jóga élmény az életemben, mert ma már tudom, hogy ez egy olyan nyelv, amin keresztül a lényünk legmélyével tudunk kapcsolatot teremteni. Amikor jógázunk a testtől indulva, a légzésen át, eljutunk egy tisztább, csendesebb tudatállapotba, ahol a kettősségek feloldódnak és a felismerések megszületnek.
A Buddhizmus és a Krisna tudat kapcsán, kíváncsiságból tévedtem be az első jógaórámra. Emlékszem, hogy mennyire zavarban voltam, mert csak felnőttek vettek körül.
Következő héten már magammal cipeltem az anyukámat is. Szerettem volna, ha ő is megtapasztalja azt a jót, amit én éltem meg az órán. Majd mégis elterelődtem a jóga ösvényéről…
Megjártam a szüleim által ajánlott szakmai utakat: újságíró, lovas oktató, kozmetikus lettem. Mikor újra készen álltam a jógával való komolyabb találkozásra, már 29 éves voltam és két gyermekes édesanya. (mosolyog)
„Orsi, lehoznád Budapestről az egyik oktatót a táborba? Elromlott a kocsija és időre kellene itt lennie.” – 8 évvel ezelőtt ezzel a kérdéssel fordult hozzám a húgom, aki rendszeresen jógázott. Én épp ráértem és szívesen segítettem.
Nem vettem komolyan a szavait, ráhagytam. De valahogy mégis bennem maradt ez az élmény. Ritkán mondanak ilyet az embernek. (mosolyog)
Néhány héttel később felhívtam. Kitaláltam, hogy megkérem, tartson egy jógaórát nekem az erdő közepén, a kedvenc lovas helyemen, ha már úgyis dolgunk van egymással. (nevet) Arra számítottam, hogy nemet fog mondani, de helyette csak annyi volt a reakciója, hogy nagyon szívesen. Felhívtam a barátnőimet, hogy jöjjenek el ők is, mert az erdő közepén fogunk jógázni.
Olyan jógaórát tartott, hogy innentől kezdve tudtuk: jógázni fogunk. Éveken keresztül gyakoroltunk a nappalimban, immár egy kis csapattá érve mikor egyik alkalommal odahívott magához: „Nemcsak velem volt dolgod, hanem magával a jógával is. Indulj el ezen az úton! Jelentkezz oktatóképzésre!” Hallgattam rá, tovább haladtam… (mosolyog)
Ekkor nem álltam valami fényesen anyagilag és az oktatóképzéseket drágának találtam. Épp készültem lemondani a tervemről… mikor a szemem elé került egy hirdetés. 200 órás képzésen tanulhatsz, egy indiai mestertől Budapesten. Kétszer annyiba került, mint amikre korábban sokalltam a pénzt.
Dr. Indu Arora nagyon szigorú tanítónk volt, sokan fel is adták útközben a nála való tanulást. Néha én is azt éreztem, hogy nem bírom, sem a tempót, sem az elvárt mennyiséget. Később jöttem csak rá, hogy ezeket a tanításokat, és mélységüket másképp nem lehetett volna átadni.
Indu képzésén a jóga és az ajurvéda (indiai hagyományos orvoslás) kéz a kézben járt.
Megtanultuk, hogyan kell egyénre szabott terápiás jellegű órát tartani, az öt őselem arányát harmonizálni a gyakorlás segítségével. Mert az ajurvéda szerint ezek helyes arányának felbomlása okozza a zavart az emberben, mind testi, mind lelki, mind tudati szinteken.
A meditáció gyakorlásával pedig megértésre talál az ember minden szinten önmagával és a külvilággal kapcsolatban. A megértéssel megszületik az elengedés, az elengedéssel pedig a szabadság élménye.
Az ajurvédikus jógaterápián keresztül érkezett meg hozzám az érzés: megtaláltam a helyem a világban – az idáig vezető út pedig végig azt tükrözte, hogy milyen kapcsolatban voltam önmagammal.
