+36 30 371 5180 | 1112 Budapest, Nevegy köz 2. 

Beszélő arcok

Középpont Jógastúdió | Beszélő arcok | Elsik Anikó

Közel hozzád

Középpontunk - Dr. Elsik Anikó
Egyszerre vagy a test és a lélek doktora. Milyen kislányból váltál azzá, aki most vagy?
Valahányszor fotózás volt az óvodában és a kezembe nyomtak egy pöttyös labdát, vagy egy babát, én csak álltam a fényképezőgéppel szemben, megsemmisülve, megilletődve és szép lassan sírni kezdtem. Szinte minden egyes képen látszik, hogy a fotó épp a könnyeimet megelőzve készült. Ahogyan akkor, úgy most is, nehéz megmutatnom magam. Azoknak is nehezen nyílok meg, akik közel állnak hozzám. Számomra mindig nagyon intim és bensőséges az, ha saját magamról kell beszélnem. Zavarban vagyok tőle. Viszont,ha a másikról van szó, ez megváltozik, mert ha szükségét érzem annak, hogy adjak magamból, könnyedén kapcsolódom akár egy idegennel is, ha ezzel segítem őt. Gyerekkorom óta érzékeny vagyok, és ez az érzékenység a gyengeségem és az erősségem is egyben, mert impulzívvá, érzővé és empatikussá tesz a körülöttem lévő emberekre. Gyakran fordul elő, hogy egy beteg problémáját szinte a sajátomként érzem át. Hosszú folyamat volt mire ezt a fajta mély érzékenységet, megtanultam kezelni.
Hogyan fordítod ma már a javadra ezt az érzékenységet?
Kinga, a Gartai-módszer alapítója volt az, aki megmutatta nekem, hogyan érdemes viszonyulnunk az érzéseinkhez, gondolatainkhoz. Először is fontos, hogy ne ítéljük meg azokat, még ha nem is illenek bele az addig felépített hitrendrendszerünkbe. Minden negatív érzés és gondolat hasznos információ magunkról és a külvilágról. Össze vagyunk kapcsolva mindenkivel és mindennel egy másik szinten. Ha valakivel elkezdünk beszélgetni, és azt vesszük észre magunkon, hogy egyre feszültebbek leszünk, nem elnyomni kellene ezt a feszültséget, hanem megengedni. Nem elkönyvelni magunkban, hogy ez az ember mennyire idegesítő, hanem ráérezni arra, mi az, ami dühít benne. Talán mást mond, mint amit én érzékelek belőle? Talán az őszintétlensége vált ki belőlem feszültéget? Azt is érdemes megvizsgálni, hogy miért bosszant engem annyira a hamissága? És így tovább… A másik ember egy tükör, rajta keresztül tudom érzékelni magamat is, csak egy csipetnyi őszinteség kell hozzá. Ezen felül a másik ember által kiváltott érzéseimből tudom, mi is lakozik ő benne. Ha megtanulom elfogadni a bennem megjelenő érzéseket, akkor képes vagyok belelátni a másik veséjébe is, és azt visszajelezni neki – annyit, amennyi még befogadható a számára. Különlegesnek gondolják az emberek azt, aki képes a másik gondolatában is olvasni, pedig nagyon egyszerű a receptje: engedd meg és vedd észre az érzéseidet, gondolataidat, ezek nagy része nem is a tiéd lesz. Máris megtudtad mi van a másikban.
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy a gyógyítást választod hivatásodnak?
Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legkisebb. Nagyon várt gyerek voltam, örültek nekem, mert két fiú után érkeztem. Egy gyönyörű helyen, Pilisszentlászlón nőttem fel, ahol rengeteg időt töltöttük a szabadban. Nyaranta málnát szedtünk és az erdőben játszottunk. Kreatívak voltunk, sokféle játékunk volt, de hármat kiemelnék, amik utólag visszagondolva fontosak számomra: hol azt játszottuk, hogy tanítónő vagyok, vagy, hogy orvosként gyógyítok, vagy papként prédikálok.(mosolyog) Most a hivatásomban épp ennek a három foglalkozásnak a tiszta minőségét szeretném ötvözni. Gyógyítóként foglalkozni a test és a lélek összhangjával,és megtanítani az embereknek azokat a készségeket, amivel önmaguk gyógyítói lehetnek. Így a gimnázium végén számomra nem volt kérdés, hogy hogyan tovább, merrefelé haladjak. Tudtam, hogy segíteni szeretnék az embereknek és akkoriban ezt a szándékot, az orvosi hivatásban láttam. Anyukám ilyen, benne nagyon mélyen él a segítő szándék, a szolgálatkészség, és hatalmas erő lakik benne. Sajnos ő hajlamos arra, hogy feláldozza önmagát, hogy mindenki mást maga elé helyezzen. Rengeteget dolgozott iskolaigazgatóként, folyamatosan tanult a munkája mellett és otthon is a tökéleteset akarta kihozni magából. Nem is értem, hogy fért bele mindez 24 órába. (mosolyog) Kingától hallottam egyszer, hogy a szolgálat nem más, mint hogy minden pillanatban feltétel nélkül szeretem magam.. Ez kicsit ambivalensen hangzik, sokáig nem is értettem. Aztán egyszer csak megéreztem, hogy adni tényleg úgy tudok igazán, SZÍVESEN, ha magammal jó viszonyban vagyok. Ha megadom magamnak az odafigyelést, ha meghallom a valódi igényeimet.
Középpont Jógastúdió | Beszélő arcok
Az orvosi egyetem befejezése után szakosodni kell, ahol sok lehetőség közül választhatsz. Te háziorvos lettél. Miért?
Már az egyetemen alatt elkezdtem alternatív, természetközeli, szelíd gyógymódokkal ismerkedni. Kialakult bennem egy saját, holisztikus szemléletmód, ami ötvözni tudja a nyugati orvoslás módszereit a komplementer gyógymódokkal. Később olvastam, hogy ezt integratív medicinának hívják. Ez a hozzáállás a háziorvoslás keretein belül tud a leginkább érvényesülni. Itt talán még van idő mélyebbre ásni, a felszín mögé, és megismerni az embert. Ehhez egyébként nem kell feltétlenül alternatív gyógymódokat tanulni, elég egy kicsit nyitottnak lenni és a megfelelő időben feltenni egy jó kérdést, nyitott szívvel meghallgatni a választ és máris megmozdul a páciensben valami. Egy háziorvos előbb-utóbb megismeri az egész családot, látja az öröklődő betegségeket. Ami mögött egyébként felismerhetőek az öröklődő minták is. Az igazi prevenció ez lenne, segíteni az embereknek felismerni a rosszul rögzült mintákat, ami tudattalanul irányítja a mindennapjaikat és – ahogy Kinga szokta mondani -, nem utólag visszavinni a kenyeret, hogy cseréljék ki benne a lisztet.
Hogyan és miként gyógyítod a lelket? Van konkrét módszered? Milyen „kezelésben-segítségben” részesül az, aki hozzád fordul?
Mindig is érdekelt az összefüggés a betegség és annak lelki háttere között. Így a test gyógyítása mellett különböző, egyre finomabban ható módszereket tanultam meg, hogy közelebb kerüljek az ember működéséhez. Végül a Gartai- módszer ragadott meg, melynek segítségével megtanulhatunk olvasni a velünk történt eseményekből, a testünk jelzéseiből, segíthet közel kerülni a lélek eredendő vágyához.Azt gondolom, hogy a valódi gyógyítás nem más, mint hogy közelebb vigyem a másikat az önvalójához, a lélek által kijelölt útjához. Ehhez elengedhetetlen a szelíd visszajelzés a benne zajló folyamatokról, arról hol tart most, mi az ami elválasztja tőle. Fontos az iránymutatás is, nem csak szóban, hanem érzetek szintjén is. Fel tudod idézni magadban például a bizalom érzését? Bele tudsz kerülni most ebbe az állapotba? Sokan meg sem élték még igazán. A Gartai-módszer olyan egyszerű, mégis nagyon fontos gyakorlatokat tanít, amik segítenek az önmagunkkal való kapcsolódásban, a tudatalatti feltérképezésében.
Mi az a helyzet, illetve ki az, aki előtt könnyedén megnyílsz, aki mellett-előtt úgy érzed biztonságban vagy?
Bennem a víz és a levegő elem dominál, hajlamos vagyok elrugaszkodni a földtől, illúziókat kergetni, lebegni a vízen, túlságosan is alkamazkodóvá válni. Így olyan emberek tudnak nekem segíteni, akikben sok a föld – a stabilitás, az őszinteség, az egyenesség, a felelősségtudat – és a tűz minőség, ami a jelenhez való kapcsolódást, az életörömöt, a lelkesedést tudja nekem adni. Sokáig úgy hittem, hogy takargatnom kell mások elől gyengeségeimet, csakhogy ezzel elválasztom magam az emberektől. Ma már tudom, hogy érdemes inkább másképp tekinteni a „hibáimra”, fontos megkeresni bennük a tiszta magot, amiből aztán kinőhet az erőnk, az a talentum, amit magunkkal hoztunk.
Középpont Jógastúdió | A hely, ahol magadra találsz | Képgaléria | Épület
Ismerj meg minket!

A Beszélő Arcok interjúsorozat által közelebbről ismerhetsz meg minket!

A riportokban mély és őszinte válaszokat kapunk arról, ki hogyan jutott el Életének arra a pontjára, ahol már nem csak önmaga, hanem mások tanítása és segítése is a cél.
Az interjúsorozat folyamatosan bővül, olvass minket, ha kíváncsi vagy, kik is dolgoznak nálunk!
A Középpont egy nagy család, melynek te is a része lehetsz!
Kövess minket!

hírlevél

Iratkozz fel a hírlevelünkre, ahol sok hasznos információval látunk majd el, hogy nagyobb betekintést nyerhess stúdiónk életébe.