Nagyon szeretném megosztani mindenkivel a félelem ellenszerének receptjét. Leírni, hogy ha meditálsz naponta egy órát és CBD olajat csepegtetsz a nyelved alá, akkor többé nem fogsz félelemet érezni. Csábító ilyesmivel hitegetni az embereket, de nem helyes, mert félelem nélkül nem élünk igazán.
Senki sem szeret félni. Már magától a szótól is kiráz a hideg. Félelem, ijedtség, pánik, rémület, iszony, fóbia, szorongás, riadalom, aggodalom, rettegés, reszketés és kétségbeesés. Meghallom ezeket a szavakat, és máris az elmém sötét, elzárt zugában találom magam, ahol még a leheletem is megfagy a levegőben. Félelmem összes tárgya formát kap: pókok szaladgálnak, kígyók tekeregnek felém és megnyílik alattam a föld. Jeges gondolatok éles fájdalommal hasogatják a fejemet. Sikítanék, de egy hang sem jön ki a torkomon.
Miért reagálunk így, amint meghalljuk ezt az egyszerű, hét betűs szót? Valóban kijelenthetjük, hogy a félelem megmérgezi az életünket? Sajnos ebben a hitben növünk fel, és emiatt máig rosszul viszonyulunk hozzá. De tekintsünk rá most egy másik nézőpontból!
Ismerjük el, hogy mindig hajt valami minket félelmünk tárgya felé. Bármennyire is rettegünk valamitől, közel akarunk kerülni hozzá, kíváncsiak vagyunk rá, meg akarjuk ismerni. Félelmünk tárgya mindig szimbolizál valamit az életünkben. Nekem tériszonyom volt nagyon sokáig. Pánikoltam a magasban, szorított a mellkasom, szédültem, leizzadtam, a torkomban dobogott a szívem, ha túl nagy volt a tér előttem. Rengetegszer álmodtam, hogy a magasból a mélybe zuhanok. Majd egy barátom via ferrata túrára hívott a Garda-tóhoz. Akkoriban nem tudtam mi az a via ferrata, gondoltam kirándulgatunk majd a hegyekben. Aztán egyszer csak egy hatalmas sziklafal alján találtam magam kibiztosítva, és el kellett indulnom fölfelé a vasalt úton. Akinek tériszonya van, az el tudja képzelni, hogy mit éltem át több száz méter magason a kitett sziklafalon. Többször éreztem úgy, hogy teljesen megbénít a félelem, és mentőhelikopternek kell majd hazavinnie. A csúcs (1600 m-en) előtt volt egy, kb. 10 emeletes panelház nagyságú vaslétra, aminek a tetején feltorlódtak az emberek, így kénytelen voltam én is várakozni. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elengedem a létrát, gyönyörködöm a csodaszép tájban, élvezem, hogy a magasban vagyok közel az éghez, fújja a szél az arcom és madarak vitorláznak mellettem. Meglepő volt ennek a szabadság élménynek a megélése.
Később értettem meg, hogy a tériszonyom a szabadságtól való félelmemet szimbolizálta. Amikor nem mások mondják meg mit tegyek, hanem én döntök, én választom ki a nekem való utat, aminek velejárója a felelősségvállalás. Mondhatom úgy is, hogy a felelősségvállalástól féltem. Ha nincs tériszonyom, vajon mindezt megtudom magamról? Nem! A mostani helyett egy olyan életet választottam volna, ahol látszólagos „biztonságban” mindig megmondja valaki hogyan csináljam, ahol nem az enyém a felelősség, mindig van egy külső kapaszkodóm, egy létrám. És ebben a szűk élettérben, kreatív energiáimat befagyasztva tán meg is betegedtem volna.
Így alakul át a félelem motivációvá, hogy megismerjük tudattalan tartományunk legszínesebb részecskéit. A félelem tele van élettel, áramlással. Mindig közelebb és közelebb akar vinni önmagunkhoz! A félelem gyógyírja a szorongásnak is. Hisz a szorongás élettelen, fagyott, rosszul levont következtetések halott sorozata. Ezért fontos, hogy merjük megélni félelmeinket, keressük a mögötte lévő tartalmat és ne akarjuk kiirtani azokat életünkből.
Legyünk Bátrak, merjünk szembenézni Félelmeinkkel!
Dr. Elsik Anikó
